Régi2020.11.18. 13:18, l
2015.06.28.
Élet a gimi a előtt
Igen, igen. Az egy kicsit hosszabb szakasza az életemnek, úgy kb. 15 év. :D Segáz. Nyilván nem fogom elmesélni itt tőmondatokban, mi történt velem ez idő alatt, csak az érzéseim... fú, de utáltam az egészet. Emlékszem, nem egyszer kapott el a hév, és vágtam a szüleim arcába, hogy minek kellett megszületnem, inkább lennék halott, mint hogy velük éljek. Néha még most így érzek, de azért a koleszban teljesen más. Senkinek nem kívánok ilyen családot... ja, 6 testvérem van és a két szülőm. Az ember azt hinné, ha valaki ennyi gyereket csinál, akkor ott tui megy a szeretet 200-zal, semmi veszekedés, családi idill. Ja, nem. El kell, hogy keserítsem az álomvilágban élőket, nálunk legalábbis ez rohadtul nem így ment és megy. Tulajdonképpen a tesóim imádom, és anyával sincs semmi bajom, de apám olyan szinten tönkretett, hogy elmondani nem tudom. Persze, ami nem öl meg, az megerősít. Nekem mondhatja bárki, hogy az idő mindent meggyógyít, de sosem kapom vissza a gyerekkorom, baszki. Te ezért vagy a hibás, meg azért! Minek is születtél meg? Csakis te tehetsz mindenről, ezt is tuti te tetted tönkre, te semmirekellő, stb, stb... és még elvárja, hogy tiszteljem. A nagy büdös ló****t fogok egy ilyen embert (?) tisztelni. Ha valaha lesz gyerekem, ide sosem fogom elhozni. Ja, és természetesen minden családban vannak veszekedések a házaspár között, de ha ezt a szintet csak egy percre is megközelítené majd a jövőben a saját kapcsolatom, akkor kalap-kabát, én 100%, hogy otthagyom a fenébe. Ugyanis látom mindennap, anyám mit él át... oké, hogy vannak jó pillanataik is, de elenyésző, mert minden szar fontosabb, mint helyrehozni ezt az egészet... mindig van valami, amire rá lehet fogni, miért fos nekik... csak gratulálni tudok, hogy ezzel az összeférhetetlenségükkel tönkrebaszták 7 gyerek életét. Mert senki nem kaphatja vissza a normális gyerekkort. S miközben magukkal vannak elfoglalva, egyáltalán nem ismerik egyik gyereküket sem. Én akkor akadtam ki nagyon, és fogadtam meg magamnak, hogy márpedig én énekelni fogok, de a tudtotok nélkül, mikor megnyertem egy énekversenyt, és arra nem voltak képesek, hogy eljöjjenek az azt követő fellépésemre. Persze azt tudták hajtogatni, hogy én mégis mit akarok a kapa hangommal. Meg a színészettel. Köszi, majd én leszek, aki lenni akarok, nektek meg ezentúl semmi közötök nincs hozzám. Hozzáteszem, megszöktem itthonról párszor... és akkor jaj, így ne haragudj, úgy értsem meg, hogy ilyen az élet... aztán két perc múlva megint mindenki velem üvöltözik. Semmi gond. Már csak hétvégén és nyáron kell elviselnem a családom, ugyanis felvettek álmaim iskolájába, és kezd visszafizetődni a sok rossz. Életem legjobb döntése volt koleszba vonulni és megtalálni önmagam. De ezekről majd később.
2015. 06. 30.
Jó létem kezdetei
Annyi, de annyi minden történt, és szeretném ezeket elmesélni, hogy kapjatok egy bővebb képet rólam, az életemről. Hogy képesek legyetek megérteni. Tényleg, az a pillanat, amikor kiderül számodra, hogy felvettek abba az iskolába, amiről 8 évig álmodoztál, és nem tudod elhinni, hogy bekerültél, mert a listán nagyon hátul voltál... az felbecsülhetetlen. Életem legszebb napjaként tartom számon. Természetesen abban a pillanatban, hogy ezt megtudtam, elkezdtem végre levegőt kapni és reménykedni abban, hogy végre változik a szar életem, elhagyhatom ezt a "csodaszép, idilli" helyet és koliba költözhetek szeptembertől. Így is lett. Az elején ugyan voltak problémáim a beilleszkedéssel, meg az angollal (kéttanba járok), de szépen minden megoldódott, szereztem normális barátokat és elkezdtem bízni az emberekben. Oké, néha szidtam az eget, mert tényleg rohadt erős a suli, és idegileg bizony tényleg ki tud készíteni, de amúgy a lelkemet is eladnám még jó pár ott tölthető évért. A hétvégéket pedig a nemes egyszerűség kedvéért egy fülhallgató segítségével vészeltem át, és a kommunikáció köztem és anyámék között jelentősen csökkent, még a kapcsolatunk is jobb lett talán (legalábbis anya felől... őt mindig is szerettem, de apám miatt egyszerűen nem tudunk normálisan törődni a másikkal). Nulladikban kezdődött egyébként az első "függőségem", azóta nem tud senki lekapcsolni a zenéről. Mondjuk nem csodálkozom, a metálról, rockról valóban nehéz. ^^ Amúgy a gimi előtt is imádtam pl. a Rammsteint vagy a Linkin Parkot, de simán hallgattam mellettük Lady Gagát vagy Christina Aguilera-t. Most sem ítélem el egyiket sem, de mióta átszoktam az AC/DC-re, In Flames-re vagy Hammerfall-ra, egyszerűen képtelen lennék őket hallgatni. :) Néha nosztalgiázom, és akkor lemegy egy Fighter CA-tól, de ennyi. :D Annyira örülök, hogy olyan szobába kerültem és mellette olyan emberekkel alakítottam ki barátságot, akik 'sulykolták" belém a rock zenét (mert senki sem erőltette, de bevallom, kicsit befolyásolt, hogy körülöttem mindenki azt hallgatott). Legjobb fordulat. ^^ Főleg a koncerteket imádom, az összes egy felejthetetlen élmény. Külföldi előadó koncertjén még sajnos nem voltam, de idén megyek a FEZEN első napjára, ahol a Judas Priest is játszik többek között, októberben pedig Bp-re Paradise Lost-ra. Viszont voltam Alfa fesztiválon pl, az egy kegyetlen jó élmény marad (habár kicsit részeg is voltam, sebaj), vagy Fehérváron Depresszió és Alvin kombón (hahaha, első csók)... felejthetetlen.
Annak is örülök, hogy még nulladik szeptemberében elhatároztam egy nagyon jó barátom hatására, hogy elkezdek gitározni. S meglett életem első (nem túl jó, de a célnak megfelelő) gitárja májusban! Mármint most májusban. De nagyon örülök neki. Igaz, kb. csak a Redemption Song megy Bob Marleytól, de majd alakul. Erről a barátomról egyébként a következő pár bejegyzésben sokat fogtok "hallani", mert nagyon meghatározta az idei évem.. ki lehet találni, miért. Ja, igen. Az idei évem az egyik legjobb és legborzalmasabb volt így egyben, majd elmesélek mindent.
Amúgy nulladikban még nagyon jó kislány voltam, idén ezt már nem mondhatnám el magamról, hiszen nem egyszer ittam a koleszban a szobatársaimmal, vagy pl. rászoktam a cigire, ami azért nem a jó kislány szerepre vall. Mindegy, végül is engem (még) nem zavar. Majd egyszer talán.
Szerintem ez így felvezetésnek elég lesz, erre már tudom építeni a sztorit. Basszus, mintha könyvet írnék. Remélem, valaki el is olvassa, ha mégsem, akkor legalább magamból kiírom.
Lilla
2015. augusztus 5.
FEZEN
Koncertekre járni hali-haj, de jó! :D Életemben először végre eljutottam a FEZEN fesztiválra (Székesfehérvár), ami kifejezetten egy rock esemény lenne. Nagyon jó volt, igaz, a sör nem volt olcsó, és piát nem lehetett bevinni, de ezek (sajnos, vagy nem sajnos) alap dolognak számítanak. Rengetegen voltak, jó volt látni mindenkit bakancsban és zenekaros pólókban, fiúkat hosszú hajjal. :) Mondjuk azt still nem értem, miért kellett berakni a Wellhello-t is zenekarnak, mert pont nem passzolt a többi mellé, de segáz. Nem is láttam belőle semmit. :D
Az első koncertet a GUS G adta. Nem ismertem előtte a bandát, de nagyon odabaszott, amit csináltak, szóval már megérte elmenni. Le is töltök pár számot tőlük. Ja, amúgy mindhárom koncerten első sorban voltam. Kurva jó első sorban lenni! :D Én szépen odamentem, lecövekeltem és mindenkit leszartam. Barátnőm kiment sörért, de nem tudott visszajutni..
A Black Label Society biztos ismerősebb azok számára, akik otthon vannak a rock/metál zenében. Zakk Wylde most is hihetetlen volt, mint mindig... olyan szólókat nyomott le, hogy tátott szájjal néztem végig az előadást. :DD Btw őket sem ismertem előtte, csak Zakket.
A koncertek egyébként mindig megcsúsztak kicsit a pakolás, ráadás miatt, ettől függetlenül egy percig nem unatkoztam. Mondjuk egy szép doboz cigim elfogyott, de ez a legkevesebb.
S végül, de nem utolsósorban (sőt, nekem leginkább az első sorban! :D) jött a JUDAS PRIEST. Életemben nem volt még ilyen jó élményben részem.. Halford még mindig jól énekel, hiába öreg, és mondja azt mindenki, hogy már nem az igazi. Én is néztem anno videókat, mostani szerepléseikről, és akkor én is mondtam, hogy így meg úgy.. de a FEZEN-en hihetetlenek voltak egyszerűen. Ja, és nagyon sokat kommunikáltak velünk. :D Pengetőt is kaptam! ^^ A bulinak úgy fél egykor lett vége, addig tartott a Priest, aztán húztunk haza. Mondjuk maradtam volna Subscribe-ra, de már mindenki hullafáradt volt, akivel mentem.
Jövőre menni akarok az összes napra.. idén kihagytam egy Soilwork, Sabaton, HIM bulit.. :(
2015. december 5.
Romokban
Van egy pont, aminél azt hinnéd, mélyebbre nem süllyedhetsz. Aztán rájössz, hogy mindig van mélyebb. Egy hete sem volt tökéletes az életem, de nagyjából egészséges, többnyire pozitív gondolatokkal bírtam. Amikor megtörtént, tudtam, hatalmas hibát követek el, de akkor, éjjel egyáltalán nem foglalkoztattak a következmények. Bár másképp tettem volna. De hiába, már nem tudom meg nem történtté változtatni a dolgokat. Ez van. Szenvedek, magányos vagyok, s enyhén suicid hajlamú. Hogy mi történt? Tönkretettem az életem. De ha ebben nem is, abban biztos vagyok, hogy jelenleg így érzek, és fogalmam sincs, hogy jöjjek ki újra a gödörből... párszor már sikerült, de sajnos most az "ami nem öl meg, az megerősít" elv is meghazudtolódni látszik... mert Ő azt mondta, ez nem létezik, s én, a kis naiv, elhittem neki. Már rájöttem, mi a különbség köztünk. Nem csak ez az egy, de neki van valamije, ami nekem nincs, mégpedig bele tudja fojtani a bánatát, keserűségét, csalódottságát valamibe. Mert tehetséges. Én semmi vagyok. Mi van nekem? A zenelejátszóm és a cigi. Hiába vesznek körül a barátok, ha annyira el vagyok keseredve, hogy nem érzem szükségét egynek sem. Pedig szeretem őket. Megbízom bennük. Mégis kilátástalannak tűnik most az élet...
Miatta van. Tudja. Tudja, hogy szeretem, tudja, hogy ölni tudnék érte, mindennek tudatában volt akkor is, mikor megtette... amikor megcsókolt. Aztán jött a szokásos szöveg. Nem vállal kapcsolatot. S ezt én is tudtam. Mégis belementem aznap este, mert nem tudtam ellenállni neki, mert évek óta csak erre a pillanatra vártam. Pedig máshogy képzeltem el. Basszus, feladtam saját magam! Részegek voltunk mindketten.. nem, nincs mentség, ez van... és csalódások gyors egymásutánja. Vajon ki lehet ebből a körből kerülni valahogy? Vajon lesz még valaha pozitív gondolatom? Mit érek én nélküle? Egyáltalán hogy árulhattam el magam? S most élhetek rettegésben, mert elveszíthetem a legfontosabb embert, barátot, szerelmet... mert úgy érzem, kevés vagyok egyedül segíteni rajta. Sok mindent mondott az éjjel, többek között, hogy akkor láttam utoljára, hogy nem képes senkit szeretni, hogy magányos, nincs jövője és hasonlók.. bezzeg azelőtt nem éreztem én is ugyanígy... nem veszíthetem el..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT