„Háromszoros hurrá annak, akinek sikerült már megfűznie egy gyöngysort.” Ilyen gondolatok keringtek a fejemben. A földön szanaszét gurultak az apróbbnál is apróbb, színes golyócskák. A barátnőm születésnapjára szerettem volna egy karkötőt készíteni, ami később a barátságunkra fogja emlékeztetni. Többször is nekifogtam már a feladatnak, de mindig abbahagytam, mert se türelmem, se kreativitásom nem volt hozzá.
 A barátnőm születésnapja közeledett, minden egyes perccel kevesebb időm maradt az ajándékra. Újra nekifogtam, és addig csináltam, amíg kész nem lettem vele. Számtalanszor darabjaira hullott, de volt bennem elég kitartás. Megcsináltam. Nem nézett ki úgy, mintha a boltban vettem volna, egyáltalán nem volt tökéletes. De kész lett, és ez a fontos. Na meg az, hogy mindent beleadtam.
 A végén arra jutottam, hogy az élet olyan, mint egy gyöngysor. Sokszor hullik darabjaira, miközben fűzzük. De ha van elég ambíciónk, megküzdünk az eredményért. Nem biztos, hogy tökéletes lesz, ahogy az élet sem az. A sorsunk bekavar, a gyöngyök lepotyognak, és kezdhetjük újra. Amíg a damil el nem szakad...